Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
„Ha valaki egy ilyen apró ügyben sem egyenes, mit várhatunk tőle komolyabb helyzetekben?” – tette fel a kérdést Böröcz.
Közösségi oldalán számolt be arról Böröcz László, hogy csütörtökön hívták: Csárdi Antal betegség miatt nem tud részt venni közös vitájukon. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint később jött a meglepetés.
Elmondta azt is, hogy Csárdi Antal ezután péntek este egy tömegrendezvényre is kilátogatott. Ez az esemény egyébként a globális klímasztrájk volt, Csárdi közösségi oldalán is posztolt arról, hogy részt vett a tömegrendezvényen.
– tette fel a kérdést Böröcz László.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt